Macaristan Milli Marşı

Konusu 'Ülkeler' forumundadır ve RüzGaR tarafından 27 Kasım 2012 başlatılmıştır.

  1. RüzGaR Super Moderator


    Macaristan Ulusal Milli Marşı ve Sözleri
    Macaristan Milli Marşının Sözleri, Macaristan Milli Marşı Orjinali ve Türkçesi, Macaristan Ulusal Marşı


    A magyar nép zivataros századaiból

    Isten, áldd meg a magyart
    Jó kedvvel, bõséggel,
    Nyújts feléje védõ kart,
    Ha küzd ellenséggel;
    Bal sors akit régen tép,
    Hozz rá víg esztendõt,
    Megbünhödte már e nép
    A multat s jövendõt!

    Õseinket felhozád
    Kárpát szent bércére,
    Általad nyert szép hazát
    Bendegúznak vére.
    S merre zúgnak habjai
    Tiszának, Dunának,
    Árpád hõs magzatjai
    Felvirágozának.

    Értünk Kunság mezein
    Ért kalászt lengettél,
    Tokaj szõlõvesszein
    Nektárt csepegtettél.
    Zászlónk gyakran plántálád
    Vad török sáncára,
    S nyögte Mátyás bús hadát
    Bécsnek büszke vára.

    Hajh, de bûneink miatt
    Gyúlt harag kebledben,
    S elsújtád villámidat
    Dörgõ fellegedben,
    Most rabló mongol nyilát
    Zúgattad felettünk,
    Majd töröktõl rabigát
    Vállainkra vettünk.

    Hányszor zengett ajkain
    Ozman vad népének
    Vert hadunk csonthalmain
    Gyõzedelmi ének!
    Hányszor támadt tenfiad,
    Szép hazám, kebledre,
    S lettél magzatod miatt
    Magzatod hamvvedre!

    Bújt az üldözött s felé
    Kard nyúl barlangjában,
    Szerte nézett, s nem lelé
    Honját a hazában.
    Bércre hág, és völgybe száll,
    Bú s kétség mellette,
    Vérözön lábainál,
    S lángtenger felette.

    Vár állott, most kõhalom;
    Kedv s öröm röpkedtek,
    Halálhörgés, siralom
    Zajlik már helyettek.
    S ah, szabadság nem virúl
    A holtnak vérébõl,
    Kínzó rabság könnye hull
    Árvánk hõ szemébõl!

    Szánd meg, isten, a magyart,
    Kit vészek hányának,
    Nyújts feléje védõ kart
    Tengerén kínjának.
    Bal sors akit régen tép,
    Hozz rá víg esztendõt,
    Megbünhödte már e nép
    A multat s jövendõt!

    İngilizce Çevirisi

    O, my God, the Magyar bless
    With Thy plenty and good cheer!
    With Thine aid his just cause press,
    Where his foes to fight appear.
    Fate, who for so long did'st frown,
    Bring him happy times and ways;
    Atoning sorrow hath weighed down
    Sins of past and future days.

    By Thy help our fathers gained
    Kárpát's proud and sacred height;
    Here by Thee a home obtained
    Heirs of Bendegúz, the knight.
    Where'er Danube's waters flow
    And the streams of Tisza swell
    Árpád's children, Thou dost know,
    Flourished and did prosper well.

    For us let the golden grain
    Grow upon the fields of Kún,
    And let Nectar's silver rain
    Ripen grapes of Tokay soon.
    Thou our flags hast planted o'er
    Forts where once wild Turks held sway;
    Proud Vienna suffered sore
    From King Mátyás' dark array.

    But, alas! for our misdeed,
    Anger rose within Thy breast,
    And Thy lightnings Thou did'st speed
    From Thy thundering sky with zest.
    Now the Mongol arrow flew
    Over our devoted heads;
    Or the Turkish yoke we knew,
    Which a free-born nation dreads.

    O, how often has the voice
    Sounded of wild Osman's hordes,
    When in songs they did rejoice
    O'er our heroes' captured swords!
    Yea, how often rose Thy sons,
    My fair land, upon Thy sod,
    And Thou gavest to these sons,
    Tombs within the breast they trod!

    Though in caves pursued he lie,
    Even then he fears attacks.
    Coming forth the land to spy,
    Even a home he finds he lacks.
    Mountain, vale - go where he would,
    Grief and sorrow all the same -
    Underneath a sea of blood,
    While above a sea of flame.

    'Neath the fort, a ruin now,
    Joy and pleasure erst were found,
    Only groans and sighs, I trow,
    In its limits now abound.
    But no freedom's flowers return
    From the spilt blood of the dead,
    And the tears of slavery burn,
    Which the eyes of orphans shed.

    Pity, God, the Magyar, then,
    Long by waves of danger tossed;
    Help him by Thy strong hand when
    He on grief's sea may be lost.
    Fate, who for so long did'st frown,
    Bring him happy times and ways;
    Atoning sorrow hath weighed down
    All the sins of all his days.
     



Sayfayı Paylaş